A Festetics Palota története

A palota tervezője Ybl Miklós (1814-1891) a 19. század, a historizmus egyik legjelentősebb és legsikeresebb magyar építésze volt. Az arisztokrácia számára több kastélyt tervezett (pl.: Tura, Ikervár). Termékeny mester volt, munkáinak legnagyobb része a fővárosban valósult meg. Noha ezek közül számos elpusztult a világháborúban, ma is álló épületei Budapest képét alapvetően meghatározzák. Ilyen a budai Duna-parton, a Királyi Palota alatti Várkert együttes, közte a Várbazár és a mai Várkert Casino, a pesti oldalon az egykori Vámház, ma Budapesti Corvinus Egyetem. Az 1884-ben megnyílt Operaház egyike Európa legszebb dalszínházainak.

A 19. század első felében a Belső-Józsefváros – Pest külvárosaként – laza kertes beépítésű volt. Az utcahálózat lényegében már a 18. század végére kialakult. A nagyrészt dűlőutakból alakult utcák által határolt háztömbök szélein földszintes, egyemeletes épületek álltak, melyekhez nagy zöldség- és gyümölcsös kertek tartoztak. A klasszicista stílusú Nemzeti Múzeum megépülése a század közepére felértékelte e területet, s az újkori magyar történelemben páratlan folyamatra került sor a kiegyezés táján: az arisztokrata családok egymás közelében építették fel palotáikat, bérpalotáikat, ily módon az ú.n. mágnás-negyedet kialakítva a múzeum környékén. Az ország gazdasági fejlődésében, a politikai változások elősegítésében vállalt aktív szerep, a személyes ambíció és a társadalmi szerepből következő reprezentációs igény következménye, hogy a város gyors fejlődésnek indult, divatossá váló részén vásárolt telket Festetics gróf.

„Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája a nélkül, hogy Pesten is ne legyen” - Festetics György mondásához híven, mintegy példát mutatva elsőnek építtette fel városi palotáját, az arisztokrácia színe-java követte példáját. Az sem véletlen, hogy a korszak legsikeresebb építészét bízta meg a feladattal. Ybl életművében kiemelkedő szerepet játszanak a palota-negyedbe tervezett épületek. Egyedülálló volt az a lehetőség, hogy egy helyen nagyszámú műve valósulhatott meg, s ezáltal a múzeum környékének képét alapvetően az ő művei határozták meg. Tehetségéről a legkülönbözőbb funkciójú épületek tanúskodnak, mint a Bródy Sándor utcában a Régi Képviselőház (1865) – ma Olasz Intézet – vagy a múzeum mögötti utcában egymás után emelt épületek, köztük a Nemzeti Lovarda és Tornacsarnok (1857-58). A városi paloták sorát a Festetics Palotával kezdte 1862-65-ben. 1863-tól készült a tömb túlsó sarkára, ma Pollack Mihály tér 10., Károlyi Alajos palotája. Legvégül 1872-74 között a Bródy Sándor utca 14., a saroktelken álló Dégenfeld-Schomburg-palota. Ily módon egymással szemben látható az egyemeletes városi főúri palota (Festetics Palota) és a többemeletes palota-bérház (Dégenfeld Palota) típusa. Egykor egyedülálló építészeti stílusutánzást is jelentett végigtekinteni ezeken az épületeken, kezdve a még romantikus „Rundbogenstil” jegyében fogant Lovardától és Tornacsarnoktól, a romantikus jegyeket is magán viselő, az itáliai reneszánsz stílusban gyökerező Festetics Palotán át a francia reneszánsz elemeket ötvöző Károlyi Palotáig. A szép egységet sajnos megbontotta a Tornacsarnok helyére Baumgarten Alajos tervei szerint 1871-ben megépített Esterházy Palota, amely tömegarányaival, elnagyolt részleteivel ormótlannak hat a tökéletes arányú, finom részleteiben is átgondolt Festetics Palota szomszédságában. A főúri lakokhoz szökőkutakkal díszített magánkertek is tartoztak. A Nemzeti Lovardát a háború után bontották le, a kertek helyére a Magyar Rádió újabb épületeit húzták fel, az összképet csaknem teljesen tönkretéve.

A saroktelekre emelt egyemeletes épület a Pollack Mihály tér felé szabadon állóan, a Bródy Sándor utca felé zártsorú beépítésben épült. A zárt tömbszerű megjelenés, a még romantikus elemeket is alkalmazó neoreneszánsz homlokzat a palota előtt lánccal összefűzött vastuskókkal az itáliai palazzok legszebb példáit idézik emlékezetünkbe. Kilenctengelyes, térre néző főhomlokzatának síkszerűségét elegánsan töri meg a diadalív motívumként ható, középtengelybe állított, félköríves főkaput közrefogó, két pár oszlop által gyámolított, öntöttvas rácsú, enyhén íves erkély. A lábazat, a sarkok erőteljes, rusztikus, kváderes kiképezése, a hangsúlyos, volutás, konzolsoros főpárkány mintegy keretbe foglalja a szintenként fokozatosan finomabb vakolatkváderrel – az emeleten már csak bekarcolt – díszített homlokzatokat. Az ablakokat finom plasztikával kialakított, felfelé szélesedő tölgyleveles, madalionos pilaszterek keretelik. A földszinti ablakszemöldök az osztópárkány síkjából előreugró tagozat, amely egyben a kis csigás, konzolos, íves szemöldökpárkányos emeleti ablakok talapzatául is szolgál. A déli, modern épület felé néző, valamint a Bródy Sándor utcai tíztengelyes oldalhomlokzaton Ybl e motívumokat soroltan alkalmazta, az utóbbi nyolcadik tengelyébe helyezve a főbejáratot. Az udvart elfoglaló raktárépület bontása után az udvari homlokzatok ma már újra az eredeti, egymástól különböző képüket mutatják. A funkciótól függően – nagy íves kapukkal megnyitott volt a kocsiszín, nagyméretű üvegfalakkal áttört, tornácot idéző a folyosók előtt húzódó homlokzat. Mind tömegével (alacsonyabb tetőgerinccel), mind homlokzatával különbözik a telek keleti határán húzódó, az utcai szárnyhoz csatlakozó melléképület, amely alul istállókat, felül pedig vendég és személyzeti szobákat foglalt magában, a földszinten nagy íves nyílások sorával, felül kis négyzetes ablakokkal. A sokféle anyagból – kő, vakolat, műkő – készült homlokzatokat úgy alakították ki, hogy azok egy egységes, a sóskúti mészkőből készült homlokzatok képét mutassák, jelezve a kőillesztéseket is.

A kocsiáthajtós, három kupolás boltozattal ellátott kapualjból balra nyílik a nagyvonalú lépcsőház, a három, sarkain íves, lebegő lépcsőkarral. Ez a monumentális tér és a palota emeleti reprezentatív terei a francia barokk 17-18. századi formáit idézik. Klasszicizáló barokk a galériás párkánnyal díszített lépcsőház, az emeleti előtér - Márványterem, az egykori ebédlő párkánya s a Tükörterem. Rokokó a faburkolatos, kandallós kisszalon és nagyszalon, az egykori zeneterem (Andrássy terem).

A Fővárosi Levéltárban őrzött – lényegében a megépült állapotot mutató – engedélyezési tervek mellett fennmaradt egy meg nem valósult pincealaprajz is, melynek vizsgálata rávilágított többek között arra, hogy Ybl elképzelése hogyan változott a telek szabálytalan formájából adódó problémák megoldását illetően, s arra is, hogy az építész eredeti elképzeléseihez képest alapvető koncepcióváltás következett be. Az első változat tömeg-elrendezésében, alaprajzában gyökeresen különbözik. A főhomlokzatra az Operaházéhoz hasonló pilléres, kocsiáthajtós erkélyt képzelt, egy erőteljesen tagoltabb épületet, az elkészült, tagozatokkal finoman plasztikázott megoldású, az itáliai reneszánsz palotákhoz hasonlóan elsősorban tömbszerű monumentalitásával ható helyett. A főfalak elhelyezésének megváltoztatásából kitűnik, hogy Ybl szándéka eredetileg a főszárny esetében a szimmetrikus alaprajzi elrendezés volt. A főkapuval szemben, annak tengelyébe helyezett három karú díszlépcső vezetett volna az emeletre, így az első változat szerint a mester szívéhez közelebb álló neoreneszánsz külső teljes összhangban állt volna az azzal megegyező stílusú belső kialakítással. A stílusváltás a megrendelők igénye lehetett.

Ybl Miklósnak sikerült funkciók szerint artikulált, jól működő belső rendszert alkotnia. A főnemesi rang és a szokások követelte életformához tökéletesen alkalmazkodó alaprajzi és térhierarchiát hozott létre. A három alapvető funkció – reprezentáció, magánélet, kiszolgálás – jól elkülönül egymástól. A földszinten a kapualjtól balra eső részt és a mellék kapualjig terjedő utcai szárnyat a férfi lakosztály foglalta el. Legelegánsabb tere a festett textilbetétes famennyezetes, egykor faburkolatos dolgozószoba volt. E helyiséget kis csigalépcső kötötte össze a felette lévő női lakosztály kis márványkandallós, rokokó faburkolatos női szalonjával. Az ajtók feletti puttós festmények a bécsi akadémiai tanár, Friedrich Smidt alkotásai. A Bródy utcai szárnyban a hercegné magánszobái húzódtak, köztük a háló, gyerekszoba valamint a kápolna. Az emelet reprezentációt szolgáló terei a lépcsőházból nyíló műmárvány burkolatos tér, amelynek természetes megvilágítását ma is az Ybl által sokszor alkalmazott felülvilágító biztosítja. Az erkélyre nyílik a rokokó faburkolatos nagyszalon, ajtajai felett a grisaille képek különböző zeneszerszámokat ábrázolnak. A mellette lévő stukkós párkányú terem volt az ebédlő. (A konyha a pinceszinten volt.) A Tükörterem intarziás padlójával egyetlen megmaradt kristálycsillárjával, nagy falikarjaival, tükreivel tanúja a hajdani pompának.

A tervezést alapos vizsgálatok előzték meg, köztük épületdiagnosztika, művészettörténeti helyszíni- és forráskutatás, restaurátori szondázások. Az épület kvalitásai és megmaradt értékei megkívánták, hogy az új funkciók kialakításánál azokat nemcsak figyelembe vegyék, hanem esetenként rekonstrukcióra is sor kerüljön. A rendelkezésre álló kereteken belül, a megadott szakmai program szerinti funkciók kialakítása mellett alapvetően fontos volt a belső struktúra, alaprajzi elrendezés, burkolatok, asztalos és egyéb szerkezetek, megmaradt műtárgyak megőrzése. A földszinten az egykori istállók helyén működik a könyvtár. Az emelt 1. szinten az intézmény-igazgatás (rektorátus) helyiségei, valamint a dísztermek találhatók, a mellékszárnyban további irodák és oktatóhelyiségek kaptak helyet.